Olaf Scholz: az EU-nak erősebb világpolitikai szerepet kell vállalnia
Az Európai Unió erősebb világpolitikai szerepvállalása mellett foglalt állást Olaf Scholz német alkancellár hétfőn Párizsban.
Az Európai Unió erősebb világpolitikai szerepvállalása mellett foglalt állást Olaf Scholz német alkancellár hétfőn Párizsban.
Az oltás működik, Magyarország működik, és ezen az úton kell tovább menni - jelentette ki a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai ügyekért felelős államtitkára a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.
Az európai gazdaságra leselkedő legnagyobb veszély jelenleg a stagfláció, a jegybankok tartósan támogató monetáris politikája és a fiskális költekezés tovább fűtheti az inflációt – mondta szombaton a CNBC-nek Mario Monti volt olasz miniszterelnök.
A péntek este megjelent legfrissebb Magyar Közlönyben megjelent az 1620/2021. (IX. 3.) számú kormányhatározat, amely rögzítette, hogy a kormány elfogadta a Nemzeti Tiszta Fejlődési Stratégiát. Ennek kapcsán szombaton délelőtt közleményt adott ki az Innovációs és technológiai Minisztérium, amelyben Steiner Attila körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkár rámutatott: „hazánk az európai uniós tagállamok sorában elsőként foglalta törvénybe, hogy 2050-re eléri a teljes klímasemlegességet. Az ehhez vezető utat határozza meg a kormány által elfogadott Nemzeti Tiszta Fejlődési Stratégia".
Josep Borrell, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szerint az unió vezetése egy több ezer katonából álló „gyorsreagálású egység” felállításán gondolkodik – írja a Politico.
Demokratikus intézményeket nem lehet erővel és külföldi segélyekkel felállítani – vonja le a következtetést a Nyugat afganisztáni eredményeiről Daron Acemoglu, az amerikai MIT egyetem sztárközgazdásza, a nagysikerű Miért buknak el nemzetek? című könyv társszerzője. Azt írja, hogy a taulságnak világosnak kell lennie az EU számára: ha nem mutat példát, és nem rúgja ki saját önkényurait, demokrácia melletti kiállása semmit sem fog jelenteni.
Azt gondolom, hogy az Európai Unió egyben marad majd, a kérdés csak az, hogyan – mondta Orbán Viktor szerdán a Bled Strategic Forum panelbeszélgetésében Szlovéniában. A magyar miniszterelnök szerint kulcskérdés lenne az EU bővítése, „nagyobb szüksége van az Európai Uniónak Szerbiára, mint Szerbiának az Európai Unióra”.
Elérte a 70 százalékot az Európai Unió felnőtt lakosságának körében az új típusú koronavírus okozta betegség (Covid-19) ellen teljesen beoltottak aránya, több mint 256 millió felnőtt már megkapta a szükséges mennyiségű vakcinát - jelentette be kedden közleményben az Európai Bizottság.
A legfontosabb német pártokat bemutató sorozatunk befejező részében a Bundestag két legmegosztóbb politikai tömörülését vesszük górcső alá: a Baloldalt és az AfD-t. Mindkét párt hírhedté vált szélsőségesnek tekintett elképzeléseiről, előbbi bal-, utóbbi jobboldali értelemben. Bár egyik pártnak sincs reális esélye arra, hogy kormányt alakítson, sőt még vélhetően arra sem, hogy egy kormánykoalícióban részt vegyen, parlamenti jelenlétük már sok esetben fontos hatást gyakorolt a német politikai folyamatok alakulására.
Befejezte a német hadsereg (Bundeswehr) csütörtökön a tálib fordulat miatt távozók kimenekítését Kabulból, az utolsó katonák röviddel a nemzetközi repülőtérnél elkövetett merényletek után távoztak az afgán fővárosból - jelentették be Berlinben. Közben a robbantás ellenére Franciaország még több száz afgán kimenekítését tervezi a kabuli repülőtérről - jelentette be Emmanuel Macron francia államfő csütörtökön. Mindezzel párhuzamosan a NATO és az EU is elítélte a kabuli robbantást.
Többek között Orbán Viktor is részt vesz jövő héten Szlovéniában a Bled Strategic Forum idei rendezvényén – derül ki a konferencia honlapján található programból. A magyar miniszterelnök akár parázs vitára is felkészülhet, hiszen Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke tartja a nyitóelőadást.
Az idénre tervezett 50-ről 200 millió euróra emeli az Európai Unió a humanitárius segélyek volumenét az uniós költségvetésből, de közben befagyasztja a 2021-2027-es időszakra összesen szánt 1 milliárd eurónyi fejlesztési támogatást – jelezte a keddi rendkívüli G7-csúcs utáni sajtótájékoztatón Ursula von der Leyen.
Mind Lengyelország, mind Magyarország tisztában van az Európa előtt álló kihívások súlyával, jelentős szerepet akarnak betölteni Európa jövőjének alakításában - hangsúlyozta Andrzej Duda lengyel elnök abban a levélben, amelyet a hétfőn megkezdődött 4. lengyel-magyar nyári egyetem résztvevőihez intézett.
Törvényt fogadott el Kína pénteken annak megakadályozására, hogy a nagy internetes cégek visszaéljenek az internetre felkerülő személyes adatokkal. Az új jogszabály hasonlít az Európai Unióban három éve elfogadott Általános Adatvédelmi Rendelethez (GDPR), de nagy különbség, hogy nem korlátozza a kínai kormány, illetve a kormánypárt személyes adatokhoz való hozzáférését.
Újra Kelet-Közép-Európa csúcsára ugrott a magyar gazdaság növekedése a második negyedévben, sőt az eddig ismert adatok alapján csak a spanyol és a francia GDP tudott erősebben növekedni – derül ki az Eurostat kedden megjelent előzetes jelentéséből. Az első negyedévhez képest mért növekedésünk alapján a kontinensen a hatodik helyen állunk,, de a régióban szintén kiemelkedett a bővülésünk.
Az EU-tagországok külügyminiszterei rendkívüli tanácskozást tartanak kedden az Afganisztánban kialakult helyzetről, videokonferencia keretében - közölte hétfőn a miniszteri tanács sajtószolgálata.
Tizenhat évnyi kormányzás után hamarosan távozik hivatalából Angela Merkel. Németország első női kancellárjának történelmi jelentőségét kár lenne tagadni és ez nemcsak saját hazájára, hanem Európára is érvényes. Merkelre ugyanis széles körben hivatkoznak az Európai Unió de facto vezetőjeként, amely az elmúlt évek fényében nem is olyan túlzó megállapítás. Angela Merkel kormányzása tartós nyomot hagyott többek közt a külpolitika, az energiapolitika, a gazdaságpolitika és a bevándorláspolitika területén. Éppen ezért vitathatatlan, hogy a Merkel-korszak tartós változásokat hozott Európában és a politikus hagyatéka még évtizedeken át éreztetheti befolyását a kontinensen.
Az Európai Unió a polgári védelmi mechanizmusa révén további 14 tűzoltó repülőgépet, mintegy 1300 mentőautót, 3 helikoptert és 2500 járművet mozgósított Görögország, Észak-Macedónia, Albánia, Olaszország és Törökország kérésére, ahol hetek óta erdőtűz pusztít - közölte az Európai Bizottság hétfőn.
Tegnap a Bloombergre hivatkozva írtunk arról, hogy visszatáncol Lengyelország az Európai Unióval folytatott jogállamisági vitában, most Jarosław Kaczyński, a Jog és Igazságosság (PiS) elnöke, miniszterelnök-helyettes jelentette be, hogy megszüntetik az Európai Unió Bírósága által kifogásolt bírósági fegyelmi tanácsot, írja a Népszava.
Stabilan, nagyjából a várakozásoknak megfelelő ütemben nőtt a kiskereskedelmi forgalom az euróövezetben júniusban.
Egy-két nehezebb évet kell csak kibírni, aztán minden könnyebb lesz.
Szijjártó Péter jelentette ezt be.
Most nem lennénk a bérlők helyében, de valós alternatíva venni?
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.